Klímabarát

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 22. csütörtök, Előd

Szépkorúak szemléletformálása és vetélkedője

Önkormányzatunk még 2015-ben indított el – a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködésben az „Újbuda 60+ Program” keretében – egy környezetismerettel és környezetvédelemmel foglalkozó alprogramot.

Az eddig is nagyon sikeres program 2019. év őszétől a klímaváltozás kérdéskörének és problémájának, az időskorúakat érintő speciális vonatkozásainak megbeszélését, átgondolását is céljának tekinti. Ennek szellemében került megrendezésre 2019. december 10. napon a kerületi szépkorúak környezeti vetélkedője a Budai Sas-hegyi Természetvédelmi Terület Látogatóközpontjában.

 

A vetélkedő előtt egy figyelemfelkeltő és szemléletformáló interaktív előadást tartott a Magyar Természetvédők Szövetsége, amely során az időskorúak aktív közreműködésével beszéltük át az őket érintő és életvitelükre alapvető hatást gyakorló problémákat. A kötetlen beszélgetésbe hajló előadás során sok kérdést érintettünk, amelyek során egyértelműen kikristályosodtak azok a problémák, amelyek megoldásában az időskorúak az Önkormányzatunk hatékony segítségét szeretnék kérni. Bár életkorukból adódóan a hosszútávú tervezés már kevésbé érinti őket, de a mértékletességükből, a természet értékei iránt érzett megbecsülésükből, az anyagi javak beosztásából és takarékos felhasználásából a jövő generációi is sokat tanulhatnak.

 

Az előadást követően került sor a vetélkedőre, ahol 2-5 fős csapatokban oldották meg a jelenlevők a feladatokat. A jó hangulatban lezajlott vetélkedőn mindenki nyertes volt, mivel olyan kérdéseket gondolhattak végig, amelyeket saját életvitelükben is jól tudnak hasznosítani.

  

A klímaváltozással kapcsolatos tapasztalatcserét a továbbiakban is szeretnénk folytatni, mivel az időskorúak körében sok esetben megfigyelhető takarékos gondolkodásmód szervesen illeszkedik a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak csökkentésére irányuló társadalmi erőfeszítésekhez, illetve szükségesnek tartjuk azt is, hogy segítsük őket a megváltozott körülményekhez történő alkalmazkodásukban.

 

Megvalósult a KEHOP – 1.2.1 – 18 – 2018 – 00001 számú, Helyi Klímastratégia elkészítése és komplex szemléletformálás Budapest XI. kerületében, Újbudán című projekt keretében.

LEGFRISSEBB
×

A körforgásos gazdaságról  

Az Európai Bizottság 2019 decemberében mutatta be Az európai zöld megállapodás című stratégiai dokumentumot, amelyben kijelölte a kontinens számára javasolt átállás főbb elemeit és kezdeti ütemtervét annak érdekében, hogy 2050-re Európa legyen a világ első karbonsemleges, fenntartható gazdasági rendszerrel rendelkező kontinense.